Új járművek érkeznek a MÁV-hoz, már azt is tudni, hol lehet velük találkozni
Rövidesen a GYSEV Siemens Vectronjai is új utakon tűnhetnek fel, de Alstom Astride villamos mozdonyok is forgalomba állnak.
Elvették a megújulóenergia-forrásokat, a vízügyet, a központi környezetvédelmi alapot, egyre kisebb lett a mozgásterem. Interjú.
„Jelenleg nincs önálló környezetvédelmi minisztérium Magyarországon. Ez mindössze technikai kérdés, vagy szimbolikus, esetleg gyakorlati jelentősége van?
A környezetvédelmi (és vízügyi, energiaügyi) minisztérium kell hogy a mindenkori kormány lelkiismerete legyen. A környezetvédelem, a víz- és energiagazdálkodás ügye az a terület, amely mindig együttesen szolgálja a környezeti értékek megőrzését, megvédését, és a meglévő törvények betartatása révén megelőzi a problémákat. Amikor még államtitkár voltam, egyszer azt mondta nekem Lázár János, hogy én teremtettem meg Magyarországon a zöldbékét. Nem értettem, ezért elmagyarázta, hogy amióta én vagyok felelős a környezetvédelemért, azóta nincsenek ügyek, problémák. Erre azt válaszoltam, hogy nagyon kedves, de éppen ők voltak azok, akik újabb és újabb akadályokat gördítettek a munkám elé: elvették a megújulóenergia-forrásokat, a vízügyet, a központi környezetvédelmi alapot, egyre kisebb lett a mozgásterem, hogy az általa említett problémákat megoldjam, megelőzzem.
Erre mit mondott?
Hogy ez is azt mutatja, hogy én egy nagyszerű harcos vagyok, olyan szakember, aki minden nehézség ellenére elvégzi a feladatát. Számomra az volt államtitkárságom legnagyobb élménye, hogy előzetes várakozásaimra rácáfolva száz ügyből kilencvenet képesek voltunk végigvinni, és megvalósítani az elképzeléseinket. Például nagyon büszke vagyok arra: sikerült megakadályoznunk, hogy 35-40 kikötőt építsenek a Balatonon. Ugyanis egy véges teljesítőképességű természeti jószágnál (például a Balaton esetében) igenis szükség van rá, hogy határt szabjunk a kiaknázásnak. Az itt lévő felhasználók és a gazdasági érdekcsoportok érdeke is az volt (még ha ők ezt föl sem fogták), hogy megmaradjon a tó hangulata, a vízminőség, és elkerüljük a zsúfoltságot. A környezetvédelemnek az volna a feladata a mindenkori kormányban, hogy az érdekcsoportokkal hónapokig egyeztetve megelőzze, még az eszkalálódás előtt megoldja a problémákat. Éppen ezért, bárki kerüljön is hatalomra 2018-ban, nem lehet megengedni, hogy ez a kormányzati struktúra maradjon fönn. Nem lehet megengedni, hogy ne legyen önálló környezet- és természetvédelmi, vízügyi minisztérium (ahogy önálló egészségügyi és oktatási minisztériumra is szükség van). Nem lehet megengedni, hogy a politikai kormányzás örve alatt szétverjük a szakmai struktúrákat, és egy globális problémákkal megküzdő ügycsoportot betuszkoljanak a kormányhivatalokba, millió más területtel együtt.
Sokak számára a környezetvédelem szöges ellentétben áll a gazdasági növekedés lehetőségével. Az embereket valóban komolyan érdekli a környezet, vagy inkább gazdagodni akarnak?
A közgazdászok ma már cáfolják azt a tévhitet, hogy a környezetvédelem a gazdasági növekedés gátja, sőt új munkahelyeket jelent. Felvehetünk a paksi atomerőmű bővítésére is 12-17 milliárd eurónyi hitelt, de azt a 2000 megawatt áramot egy jól átgondolt energiamix révén különböző alternatív energiatermelési módokon is elő lehet állítani.”